LEONBERGI TÖRTÉNELME:

         A németországi Leonbervárosi tanácsnoka ESSIG úr céltudatosan és meggyőződéssel akart oroszlánszerű kutyát kitenyészteni. Az „olvasztótégely”, amelyből Essig úr az anyagot az új teremtményei számára beszerezte, azok a minden időben rendelkezésre álló nagy-, rövid- és hosszúszőrű mutatós kutyák voltak. Jelentős homlokpárkánnyal, (stoppal) lógó fülekkel és enyhén rövidített pofával. Ezek házőrző és pásztorkutyák voltak, de vadászaton nagy értékes vadak esetén is alkalmazhatták, és szükség esetén mint harci kutyák is szolgáltak. Ezekből származtak Németországban a Bernáthegyi, a Pireneusokban a Pireneusi kutya. ESSIG úr az ilyen kutyákból teremtette meg az Újfundlandi bevonásával a LEONBERGERT.

        LEONBERGER Előszőr 1865-ben a München-i kiállításon mutattak be ESSIG úr nemesítéséből származó kutyákat. A sajtótudósítás erről a következőket írta: „Ezen kutyák közül a legszebb sárgásan-barna volt, fekete satírozásokkal, nagyjából úgy nézett ki, mint egy oroszlán és pompás termete is oroszlán szerű volt.” A LEONBERGER tehát bevezetődött a „Kynológiába”, vagyis a kutyatanba. Ebben az időben a gazdagok kiváltsága volt, hogy Leonberger tulajdonosok lehettek. Többek között: Friedrich von Baden nagyherceg, Wagner Richard, III. Napóleon, Erzsébet királyné. Leonbergereket vittek Oroszországba a cári udvarba, Franciaországba, Angliába, Ausztriába. Így nemsokára 1000 Márkát is fizettek egy jó Leonbergerért. Kétségtelen, hogy a Leonberger a legrégebbi hosszúszőrű nagy kutyák faját képviseli, de mivel pontos szabvány nem létezett, ezért mindent ami nem volt definiálható Leonbergernek neveztek. Így szenvedett csorbát ezeknek a kutyáknak a tekintélye, amihez persze a csalárd kereskedők is hozzájárultak. Az 1895-ös évben a Leonberger kutyák tenyésztői és barátai összefogtak és létrehozták az „INTERNATIONAL CLUB FÜR LEONBERGER HUNDE” fajtaklubot. Ennek székhelye Stuttgart volt. Ettől az évtől számítjuk a Leonberger kutyák fajtiszta tenyésztését.